Kulturális valóságismeret és EKF 2010 – 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés - Konferencia

Tartalom-kategória:  

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Könyvtártudományi Intézete közreműködésével 2010. november 18-19-én „Kulturális valóságismeret és EKF 2010 – 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés” elnevezéssel tudományos konferenciát és emlékülést szervez.


Program


 


2010. november 18. csütörtök


9.00 – 10.00 Regisztráció (PTE FEEK földszinti folyosó)


 


10.00 – 10.30 A konferencia és az emlékülés megnyitója
Helyszín: PTE FEEK Aula
Levezető elnök: Dr. Várnagy Péter egyetemi docens intézetigazgató – megnyitó (5 perc)
Dr. Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város polgármestere – köszöntő (5 perc)
Dr. Bódis József PTE rektor – köszöntő (5 perc)
Ruzsa Csaba Pécs 2010 EKF Menedzsment Központ Kht. ügyvezető igazgató – köszöntő (5 perc)
Dr. Halmai Zsuzsa a Kultúraközvetítő Társaság elnöke – köszöntő (5 perc)
Minisztériumi részvétel – köszöntő (5 perc)


 


10.30 – 12.00 Plenáris előadások


Újvári Jenő a közművelődési képzés megalapítója – (20 perc)
Dr. Koltai Dénes egyetemi tanár, dékán – (20 perc)
Dr. Kocsis Mihály egyetemi docens – A hallgatói utánkövetés eredményei (20 perc)
Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor – A kultúrakutatás legújabb eredményei (20 perc)


12.00 – 12.30 Díjátadások
12.30 – 13.30 Büféebéd – Földszint “A” terem


13.30 – 15.00 Párhuzamos szekcióülések I.


 


Helyszín: PTE FEEK szekciótermek


Szekciótémák:


1. A kultúrakutatás jelene és új irányai
2. A felnőttoktatás kihívásai az ezredforduló előtt és után
3. Multikulturális társadalom és oktatás
4. A kultúraközvetítő szereptudat összetevői
5. Mobilkönyvtári innovációk a kulturális esélyegyenlőség megvalósításában
6. Az emberi erőforrás fejlesztés kultúrája – múlt és jelen
7. Workshop – Hallgatói tapasztalatok – 35 év tükrében
8. Workshop – Oktatók, képzők, szervezők tapasztalatai – 35 év tükrében


15.00 – 18.00 Pécs Európa Kulturális Fővárosa
Alternatív programok :
“A verzió” – Városi barangolás Dr. Huszár Zoltán vezetésével
“B verzió” – EKF negyed Pécsett – Egry Dóra
“C verzió” – Volt hallgatók találkozói


19.00 – 22.00 Fogadás a Cella Septichorában
Helyszín: Cella Septichora
Pohárköszöntő: Dr. Koltai Dénes
Dr. Páva Zsolt
A Minisztérium képviselője


 


2010. november 19. péntek
09.00 – 10.30 Párhuzamos szekcióülések II.
Helyszín: PTE FEEK szekciótermek


 


Szekciótémák:


1. A kultúrakutatás jelene és új irányai
2. A felnőttoktatás kihívásai az ezredforduló előtt és után
3. Multikulturális társadalom és oktatás
4. A kultúraközvetítő szereptudat összetevői
5. Mobilkönyvtári innovációk a kulturális esélyegyenlőség megvalósításában
6. Az emberi erőforrás fejlesztés kultúrája – múlt és jelen
7. Workshop – Hallgatói tapasztalatok – 35 év tükrében
8. Workshop – Oktatók, képzők, szervezők tapasztalatai – 35 év tükrében


10.30 – 11.00 Kávészünet


11.00 – 12.45 Plenáris záróülés
Helyszín: PTE FEEK Aula
Levezető elnök:
Dr. Várnagy Péter egyetemi docens dékánhelyettes, intézetigazgató


Előadó – a Minisztériumból – Kulturális perspektívák az Európai Unióban és Magyarországon (30 perc)
Szekcióvezetők beszámolói (45 perc)
Bozóky Anita – Az integrált kultúraközvetítés alternatívái (30 perc)


12.45 – 13.00 Konferenciazárás
Szekcióvezetők
Egyetem részéről – rektor (illetve megbízottja)
Kar részéről – Dr. Koltai Dénes egyetemi tanár, dékán
 


Elérhetőségek, további információk – kapcsolattartás:
Zalay Dóra kulturális projektmenedzser
PTE FEEK
zdora@feek.pte.hu
Tel: +36-72-501-500/2522
Mobil: +36-30-451-6672
www.feek.pte.hu


 


Szervezőbizottság:


Dr. Koltai Dénes egyetemi tanár, dékán
Dr. Várnagy Péter egyetemi docens dékánhelyettes, intézetigazgató
Dr. Zádori Iván egyetemi adjunktus, dékánhelyettes
Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár, intézetigazgató
Dr. Kleisz Teréz egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Sipos Anna Magdolna egyetemi docens
Dr. Zalay Szabolcs egyetemi adjunktus, tanszékvezető
Zalay Dóra kulturális projektmenedzser